Elektromos fűtés – mennyiben más, mint a többi?
Manapság annak, aki azon matekol, milyen fűtés is lenne a legideálisabb, bizony nem mondjuk, hogy könnyű dolga van, hiszen annyi a lehetőség, mint égen a csillag (alaphangon).
Ahhoz, hogy az ember elektromos fűtésre váltson, nincs szüksége különösebben semmilyen bonyolult kiépítésre, hiszen a beüzemelésnél mondhatni, nem is találni egyszerűbbet - mindössze kiveszi az ember a dobozból, a villásdugót bedugja a konnektorba, beállítja a kívánt hőmérsékletet, megnyomja a bekapcsoló gombot, innentől kezdve pedig csak élvezi a meleget, ami azonnal áramlik is a gépezetből.
Hogyan működik egy elektromos fűtőtest? Nos, egyszerűen megfogalmazva a gépezet a következőként termeli a meleget: alul beszívja a meleget, s miközben átáramoltatja a belsejében, a fűtőszálak segítségével megmelegíti, majd felül a nyíláson már a meleg levegőt juttatja ki.
Kiknek ajánljuk?
- Kis alapterületű lakásoknál, ahol a nagyság nem haladja meg a 70 nm-et, bizony a panelekkel megoldott fűtés roppant kedvezően jön ki!
- Amennyiben olyan fűtési megoldást keres, ami a már meglévő rendszert egészíti ki (vagyis csupán egy-egy helyiség extra melegítése a cél, példának okáért egy fürdő, vagy hálószoba/gyerekszoba), az elektromos panelek nem csak hogy költség tekintetében roppant olcsó megoldások, de az azonnali hőtermelés miatt a csillagos ötöst is megkapják!
- Ha nem életvitel szerűen tartózkodik az ingatlanban, csupán egy időszakos fűtési megoldásra van szükség egy időszakos ottlétnél, az elektromos panelek bizony szintén jó opcióként jöhetnek szóba, hiszen a két látogatás közti időszakban nem termelnek feleslegesen extra költséget.
- Ha bővült a család, és az újszülött körül elengedhetetlen a hőmérséklet szinten tartása, az elektromos panelekkel könnyen és gyorsan megoldható a probléma, ugyanis képesek ingadozás nélkül egyazon fokon tartani a hőmérsékletet.
Kiknek nem ajánljuk?
- A túl nagy lakások/házak tulajdonosainak biztosan inge is rámenne az elektromos fűtésre, s itt bizony más rendszer kiépítése bizonyul a leginkább takarékosnak
- A rossz energiabesorolású ingatlanoknál, ahol a rossz szigetelés miatt túl nagy hő veszne el (jellemzően FF), csupán abban az esetben ajánljuk az elektromos konvektorokat, ha nem az egészet, csupán egy részét kell fűteni, értsd alatta: kiegészítő fűtési megoldást keres.