Korábban írtunk már az infrafűtés előnyeiről és működéséről, részletesen bemutattuk, hogy miért kifejezetten egészséges, energiatakarékos, hatékony és természetbarát ez a rendkívül innovatív fűtési mód. Arról azonban még nem volt szó, hogy az infrafűtés fejlesztői milyen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy sokoldalúan használható, a helyi adottságokhoz maximálisan igazodó, és a fűtési mód előnyeit nagy hatékonysággal kidomborító elemeket fejlesszenek ki.

Az infrapanelek

Az infra fűtési rendszerek első képviselője a panel volt. A panelek többféle méretben kaphatóak, és a méretkülönbség általában teljesítménybeli eltérésekkel is együtt jár. A panelek vastagsága egy gyártónál általában standard (kb. 2 cm), míg az alapterület változó. Választhatóak négyzetes (pl. 60x60 cm) és hosszúkás (pl. 60x90, 60x120 cm) formátumok, de a lényeg általában a leadott teljesítmény.

Az infrapanel(ek) teljesítményét a szoba méretéhez érdemes szabni, és figyelni kell arra is, hova érdemes ez(eke)t tenni. Mivel a panelek nem a levegőt melegítik, hanem az élőlényeket és a tárgyakat, úgy kell elhelyezni őket, hogy ezt a jellemzőt figyelembe vesszük. Előfordulhat, hogy a szükséges teljesítményt célra vezető több felé elosztani, hogy – a szoba használati jellemzőitől függően – vagy képes legyen az alapterület lehető legnagyobb részét beteríteni a sugaraival.

A panelekhez kaphatóak olyan konzolok, amelyekkel akár a földre is állíthatóak, de a megfelelő felfüggesztéssel függőleges falra és a plafonra is felszerelhetőek. Tetőterekben az sem jelent gondot, ha ferde falra kerülnek, sőt konzol segítségével is lehet döntve felszerelni őket (pl. függőleges falon, a plafon közelébe), ha így esnek a sugaraik a legmegfelelőbben.

A panelek rendkívül vékonyak, így a legtöbb belső térben könnyedén elhelyezhetőek, bár azt érdemes figyelembe venni, hogy nem javasolt nagyobb tárgyat eléjük tenni, mert elnyeli az értékes infra-sugarakat.

Az infrafilm

Az infrafilm az egyik leginnovatívabb fűtési mód napjainkban. A tekercsekben kapható, megadott szélességű, de hosszában elvágható film végtelenül rugalmas lehetőség arra, hogy felületeket befedjünk vele. Így készülhet belőle padlófűtés, de alkalmazhatjuk függőleges falfelületeken is.

Az infrafilmben két fólia között ezüst-szén réteg helyezkedik el, amelynek teljes felülete melegszik. Természetesen ez maga is ad meleget, de az elv ugyanaz mint a paneleknél: az infrasugarak közvetlenül melegítik az élő testeket és a tárgyakat.

Az infrafilm kiváló választás olyan falakra, amelyek valamilyen oknál fogva kifejezetten hidegek (szeles, árnyékos oldalon vannak, kiugranak a ház síkjából vagy nem megfelelően szigeteltek), illetve olyan helyekre, ahol sokat tartózkodunk (pl. ebédlőasztal, ülőgarnitúra alá).

Az infrafilmmel kialakított padlófűtés előnye a hagyományos padlófűtéssel szemben az, hogy mivel csak minimális mértékben melegíti a levegőt (ezzel együtt a padló kellemesen langyos), nem okoz légáramlást, így nincs a levegőben keringő por, ami a felső légúti betegségekben szenvedőknek kellemetlen lehet.

Folytatjuk az infrafűtés egyéb lehetőségeivel!